Előzmények:
Általános mozgásszerkezeti elvek
.
Fudo dachi / kumite dachi (küzdő állás)
Sok karate stílusban találunk ilyen elnevezéssel állásokat, amelyeknek talán egyetlen közös jellemzője, hogy több dologban különböznek egymástól, mint amennyiben hasonlóságot találunk közöttük 🙂 (karok és lábak pozíciója, súlypont helyzete, tömegeloszlás, irányok, felhasználás, stb.).
A klubunk tréningjein használt fudo dachi a legapróbb részletekig a funkcionalitáshoz kötődik, a hagyományok és tradíciók semmilyen mértékben nincsenek hatással a technikára, annak összetevőire, jellemzőire és a hozzá kapcsolódó összefüggések rendszerére. Minden eleme meghatározott és jól körülírható feladatot lát el, amely részletek összessége, és azok összefüggése adja a rendszer egészének harmonikus egységét.
Általános leírás és jellemzők:
multifunkcionális állás, amely egyesít magában minden olyan összetevőt, amely a harcban (küzdelemben) lehetővé teszi a kezdeményezés megragadását és az irányítás fenntartását. A ju jitsu a harcról szól, a fudo dachi funkciója maga a harc, ezért az állások alaptechnikái között kiemelt helyet foglal el.
egyszerre, akár egy időben alkalmas a támadás és védekezés különféle eszközeinek és módszereinek a széleskörű és hatékony alkalmazására – a ju jitsu egésze szabadon alkalmazható.
az állás kb. másfél váll hosszú és szűk váll széles, a lábakon eloszló terhelés – hátul picit több mint elől (kb. 45-55 % a hátsó lábak javára).
a súlypont enyhén süllyesztett; a pozíció kényelmes, biztos és biztonságos, ugyanakkor szabad és dinamikus mozgást tesz lehetővé.
minden harc (küzdelem) helyzetben általánosan alkalmazott technika.
Az alapelvek megjelenése:
a csípő és felsőtest a lábak helyzetéből adódóan enyhén oldalt fordult pozícióban van
a légzés, az alapelvnek megfelelően természetes, nyugodt és egyenletes.
Mozgásszerkezeti elvek:
az elöl lévő láb lábfeje előre néz (esetleg néhány fokban befelé fordulhat), a hátul lévő láb enyhén kifelé fordul (kb. 20-30 fokban) – a talpak teherviselő felülete az első talppárna (kemény felületen végrehajtva a technikát, mindkét sarok alá egy vékony papírlap becsúsztatható).
a térdek enyhén behajlított helyzetben, a lábfejek által meghatározott irányba fordulva támaszkodnak és támasztanak.
a csípő és felsőtest az alapelveknél leírtak szerinti helyzetben van.
az elöl lévő kart, a könyöknél kb. félig behajlítva magunk előtt tartjuk (a pozíció nem korlátozhatja vagy zavarhatja a látásunkat) – a könyök lefelé néz.
a hátul lévő kart, a könyöknél teljesen behajlítjuk, az oldalunk és az állunk mellett szorosan, zártan tartjuk – a könyök lefelé néz
a kezek határozottan ökölbe zártan (de sohasem szorítva), vagy nyitott (de egymáshoz lazán zárt) ujjakkal, tenyérrel kissé előre fordulva vannak készenlétben – mindkét esetben a kézhát egyenes meghosszabbítása az alkarnak.
a vállak enyhén megemelt helyzetben vannak, az áll lent (száj összezárva), a fej és a tekintet előre néz
az izmok felkészült tónusban várakoznak
Végrehajtás:
a csípő indítja a mozgást, az egyik láb előre vagy hátra kilép, ezzel egy időben a karok, valamint a rendszer egésze is elfoglalják a leírásban és a mozgásszerkezeti elvekben meghatározott pozíciójukat.
Felhasználás:
oka:
a teljesen hétköznapi természetes állásokból vagy a készenléti állásból (yoi dachi) rövid, szűk mozgással (szükség szerint részlegesen vagy egészében) gyorsan, és ha a helyzet úgy kívánja jól palástolható módon, teljes értékű harckész pozíció építhető fel.
módja:
közvetlen módon használjuk a ju jitsu teljes rendszerének gyakorlására és alkalmazására.
magyarázata:
a talpak első talppárnái, mint fő teherviselő felületek lehetővé teszik a gyors és dinamikus mozgást legyen szó egyenes vonalú vagy körmozgásról, forgásról, fordulásról, vagy akár ezek kombinációjáról.
a lábfejek, térdek, lábak és a csípő pozíciója megfelelő védelmet biztosít az alsó szekcióba érkező és az onnan induló támadások ellen, amely védelem rövid, szűk mozgással még zártabbá tehető, illetve tovább fokozható.
a behajlított térdek szerepe:
Ahhoz, hogy dinamikus, szabad és sokféle hely(zet)változtatásra legyünk képesek, szükségünk van a térd és a hozzá kapcsolódó izmok, valamint egyéb részek összehangolt harmonikus munkájára. Minden ilyen jellegű mozgás (ugrás, futás, stb.) első mozzanatai között ott találjuk a térd behajlítását (tegyünk próbát: ugorjunk, fussunk, vagy forduljunk egyenesen tartott térdekkel, majd tegyük meg ugyanezt természetes módon…). A behajlított térdekben és a hozzá kapcsolódó izmokban „tárolt” energia késlekedés nélküli, vagyis azonnali mozgásképességet ad; szabad, kombinatív és dinamikus mozgást tesz lehetővé.
A behajlított térdek határozzák meg a test súlypontjának mélységét és a lábak közötti súlyeloszlás arányait. Mindkét jellemző döntő mértékben van hatással az állás, és ezen keresztül az egész rendszer stabilitására, valamint annak felhasználási lehetőségeire.
az elöl lévő láb kisebb terhelése lehetővé teszi gyors és sokféle mozgás végrehajtását – lépés, elvezetés, blokk, rúgás, forgáspont, stb.
a hátul lévő láb stabil támasztékot ad, illetve nagy energiájú technikák végrehajtásában kap főszerepet.
a lábak közötti kismértékű terhelés különbség miatt a csípő rövid mozgásával a terhelés gyorsan változtatható (a gyakorló szándékának megfelelően), így nagyon kis idő alatt képesek vagyunk akár első, akár hátsó súlypontú pozíció kialakítására.
a lábak közötti terhelés változtatás kombinálása a csípő süllyesztésével a kívánt mértékű stabilitást eredményezi anélkül, hogy a dinamikát és a kombinatív lehetőségeket túlságosan beszűkítené.
a csípő és a felsőtest enyhén elfordított helyzete jobban védhetővé teszi az altestet és a törzset egyaránt (különös tekintettel a kiütési pontokra, és a különösen érzékeny területekre). A teljes rendszerünk kisebb támadható felületet mutat, és az is zárt, rövid, szűk mozgásokkal lefedhető.
az elöl lévő kar összetett feladatot lát el. Direkt módon alkalmazható: elvezetésre, blokkolásra, fogásra, ütésre, eszköz használatra, valamint távolság „mérésre” – a fókuszpont bemérésére (pl. optimális küzdőtáv kialakítása – ütések, rúgások, dobások, blokkok, lezárások, stb.); de önálló taktikai elemként is felhasználható (pl. cselezés).
Taktikai elemként nagyon jól használható a kezdeményezés megragadására és az irányítás fenntartására is. Az elöl lévő kar pozíciójának változtatása a test középső tengelyéhez viszonyítva, nagymértékben képes lehet befolyásolni az érkező támadás egyik legfontosabb ismeretlen jellemzőjét, a célterületet. A test középső tengelyétől kissé kinyitva az első kezet a külső oldali részek nagyon zárt és védett helyzetbe kerülnek, bármilyen oda érkező támadás jó eséllyel hatékonyan kezelhető, ugyanakkor a test középső tengelyében kinyílt csatorna adta támadási felületek a rendszerünk további védvonalai által (csípő, távolság, lábak, karok, vállak, stb.) megfelelően védhetőek. Ugyanígy működik az elöl lévő kéznek a test középső tengelyéhez való közelebb zárásának mechanizmusa, csak itt a külső részen nyitunk csatornát, miközben a középső részt tesszük zártabbá. Ilyen módon pusztán az elöl lévő karunk pozíciójával (változtatásával) reakció(k)ra tudjuk késztetni az ellenfelüket (ellenségünket), ami annyit jelent, hogy ezen a szinten képesek lehetünk a számunkra előnyös módon befolyásolni az egyébként előre nem látható történések folyamatát, vagyis kezdeményeztünk és megettünk egy lépést az irányítás felé…
az elöl lévő kar pozíciója önmagában is taktikai elemként funkcionál. Ahhoz hogy az ellenfél (ellenség) elérjen bennünket bármilyen módon, megfelelő távolságba kell kerülnie. Az elöl lévő kar helyzete minden esetben akadályozni fogja őt ebben a törekvésében, hiszen valamilyen módon ki- vagy el- kell kerülnie azt; és ha sikerül is neki, még mindig ott van az elöl lévő kar képessége a védekezésre (elvezetés, blokk, fogás, stb.), sőt a támadásra (kontratechnikák, keresztbeverések, fogás, stb.).
a hátul lévő kar elsődleges védekező feladata, a különösen érzékeny területek és a kiütési pontok védelme (blokkolás, elvezetés). Direkt módon védi a lengőbordák, a felsőtest és a nyak oldalsó, valamint az állcsúcs területét, rövid szűk mozgással (rendszerrel együtt) a gyomorszáj, a felsőtest, a vesék, a nyak és a fej területét. Elsődleges támadó feladata, a nagy energiájú technikák végrehajtása. A technikák hosszú úton jutnak el a célterületig, így lehetőség van maximális sebességre gyorsítani, amely a rendszer egészének stabil támasztékával együtt adja a meg a fókuszpontban való becsapódás maximális energiaátadásának egy fontos alkotóelemét.
a kéz, zárt ököltartása vagy a nyitott tenyér, pozíciója egyaránt hordoz magában előnyöket és hátrányokat. A zárt ököltartás, azonnali kemény, lágy és stabil felületeket biztosít, ugyanakkor kisebb a védekező felület és a fogások kialakítása is nehezebb. A nyitott tenyér pozíciója nagyobb védekező felületet és azonnali fogás lehetőséget ad, ugyanakkor a kéz stabil kemény felületet nem kínál, és a kéz maga is sokkal sérülékenyebb (direkt és indirekt módon egyaránt). A klubunkban ezért nincs meghatározott rendje a fudo dachi kéztartásának, azt mindig a gyakorló saját maga határozza meg – ehhez szükségszerűen készség szinten el kell sajátítania mindkét pozíció hatékony alkalmazását. Mindkét kéztartás közös jellemzője, hogy a tenyér enyhén előre fordul, amely pozíció segíti az összes funkció hatékonyságát.
a vállak kissé megemelt pozíciója bár kis területet képes lefedni mégis komoly jelentőséggel bír. Az enyhén megemelt vállak önmagukban elegendő fedezéket adhatnak a nyak és az állcsúcs számára, ami egyrészt nagymértékben képes tehermentesíteni a védvonalak többi összetevőjét, másrészt így megvalósítható ezen területek támadás közbeni védelmének fenntartása. Még a kéztechnikák támadó alkalmazása esetén is (ütések, csapások, fogások, stb.) elegendő lehet a vállak nyújtotta védelem a közbe- vagy keresztbeverések, illetve más kontratechnikák semlegesítéséhez. Remekül megfigyelhető ennek a védekezési módnak a hatékony alkalmazása, napjaink egyik legjobb ökölvívója, Floyd Mayweather mérkőzésein.
a mindig előre néző fej és a mellkashoz zárt áll, oldalról (a legveszélyesebb irányból) a többszörös védelmi vonalak által állandó és megfelelő fedezéket kap, elölről pedig rövid, szűk mozgásokkal válik teljesen védhetővé. Full contact (teljes erejű) küzdelmek elemzésekor megfigyelhető, hogy a fejre elölről érkező találatokat sokkal hatékonyabban képes a rendszerünk „lábon kihordani”, mint az oldalról érkezőket, ezért minden esetben törekednünk kell a pozíció megtartására – egy mondás szerint „bele kell nézni a pofonba” 🙂 – akkor is ha adjuk, és akkor is ha kapjuk… :).
a tekintet fókuszának a helye nemcsak irányzatonként, de még azokon belül is nagyon sokrétű lehet (az ellenfél tekintete, kar, váll, csípő, lábak, stb.). Klubunkban az erre vonatkozó elv szerint, a tekintet sehová nem fókuszál, de használjuk az ellenfél (ellenség) tekintetének információit. El kell sajátítani a látásunk két fő területének, (centrális és periférikus látás), az együttes, egymást segítő, összehangolt használatát.
Az éleslátás (centrális) viszonylag kis területet fed le a körülöttünk lévő világból, ha csak ezzel a látótérrel rendelkeznénk, akkor csőlátásunk lenne. Az éleslátásunk rendkívül sok információt fogad be (távolság, mélység, kontúrok, színek, részletek, stb.), amely információgazdagság azonban csak egy korlátozott területre érvényes. Az éleslátás információ befogadó és feldolgozó képessége véges, ezért ha az adott területen megnöveljük az információ sűrűségét, akkor ezzel összefüggésben csökken az éleslátás területének a nagysága (a megnövekedett információ mennyiség miatt, csak kisebb terület feldolgozása válik lehetségessé – kialakul a csőlátás) – a jelenség jól megfigyelhető pl. autóban vagy motoron a sebesség növelésével.
A periférikus látásunk az éleslátás látóterén kívüli, de még a szemünk által érzékelt területet fedi le. A periférikus látás bár sokkal kevesebb információt szolgáltat, mégis a használata a mindennapi életben is fontos (pl. tájékozódás), a harcban (küzdelemben) pedig kulcsfontosságú tényező. Bár a periférikus látótérben nem érzékelünk részleteket és színeket (csak világos és sötét van), de ezekre a harcban nincs is szükségünk. Érzékeljük viszont a mozgást és annak legfontosabb jellemzőit (hely, irány, sebesség), amely alapinformációként lehet hatással a további folyamatokra. Ezen túl a periférikus látás pálcika alakú idegsejtjeinek működéséhez kevés fény is elégséges, ezért segítségükkel csekély fénymennyiség mellett is lehetővé válik, a mozgás érzékelése, valamint hogy a tárgyak körvonalait érzékeljük (ám a részleteket nem látjuk, ezért kis fényerő mellett nincs színlátás és megfelelő éleslátás sem). Próbáljuk ki sötétben: a megfigyelni kívánt dolgot nézzük az éleslátásunk használatával, majd azután nézzünk mellé (alá, fölé) kb. 10 fokkal, jól látható lesz a fent leírt működési mechanizmus.
A tekintet fókuszába kerülhet az ellenfél (ellenség) tekintete. Ennek gyakorlati okai között megtalálhatjuk a fent leírt működési mechanizmust, azzal a kiegészítéssel, hogy a tekintet egy helyre fókuszálása előidézheti fontos részletek és információk kiesését a látótérből. Az ellenfél tekintetének figyelése azonban hordoz magában olyan speciális lehetőségeket, amelyeket a perifériás látásunk a részletek érzékelésének hiánya miatt nem képes értékelhető információként megjeleníteni.
Ezek közül az első, annak az alapvető folyamatnak a kihasználása, amikor a helyes térérzékelés és a pontos mozgáskoordináció miatt, fel kell mérni a célterület jellemzőit (távolság, kiterjedés, térbeli elhelyezkedés, stb.). A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy oda kell nézi. Egy gyakorlott harcos (küzdő), számára az ellenfél (ellenség) tekintetének vándorlása nagyon hasznos információforrás lehet, ugyanakkor a gyakorlott harcos (küzdő) képes arra, hogy tekintetével ne árulja el szándékait, sőt akár ezen a módon csapdát is állíthat az óvatlan ellenfele számára.
A másik speciális terület, a pszichológia felhasználása. Mindenki hallotta már azt a mondást, hogy „a szem a lélek tükre”. Különösen igaz ez a harc (küzdelem) közben végbemenő folyamatokra. Azonnal láthatóvá válik az elszántság, düh, fájdalom, tanácstalanság, kétségbeesés, félelem, stb. jelenléte a harcosban, amit az ellenfél megfelelő tudással érzékelhet és fel is használhat (erről a taktikai és stratégiai fejezetben olvashatunk részletesebben). A tekintetek összefonódása így minden esetben kétélű fegyver, ami bizony könnyen önveszélyessé válhat…
A tekintetre való fókuszálás bár hordoz magában veszélyeket, ugyanakkor olyan egyedülálló lehetőségeket ad, amelyeket megfelelő felkészültséggel kihasználva, új szintre emelheti a harcos (küzdő) hatékonyságát.
A klubunkban alkalmazott gyakorlat szerint a tekintet jellemzően magunk előtt, a mellkas vagy gyomorszáj magasságába irányul (nem fókuszál), ahol a centrális és perifériás látás összehangolt használatával fedjük le a rendelkezésünkre álló teljes látóteret (erről a taktikai és stratégiai fejezetben olvashatunk részletesebben).
következményei:
az állás legnagyobb előnye a sokoldalúság és ebből adódóan a kiszámíthatatlanság lehetősége – szűk, apró, rövid és gyors mozgásokkal minden olyan pozíció, technika, eszköz, stb. elérhető, ami a kezdeményezés megragadásához, az irányítás megszerzéséhez és megtartásához szükséges.
teljes értékű harckész pozícióként megfelelő mértékben stabil és zárt, ugyanakkor kellőképpen dinamikus és kombinatív. Minden tekintetben elegendő védelemmel rendelkezik, ugyanakkor a támadások széles tárháza alkalmazható.
pusztakezes, eszközös, több ellenfeles, illetve „föld” helyzetek kontrollálására egyaránt alkalmas. A legtöbb eszköz hatékony használatát direkt módon, vagy kisebb módosítással lehetővé teszi.
. . .
kapcsolódó oldalak
. . .
hamarosan kép és videó melléklettel is kiegészül a bejegyzés…
