Már igencsak este van… Rendesen elfáradtunk, ám nagyon vidám hangulatban munkálkodunk közösen a kiindulási állapot újrateremtéséért 🙂 , aztán még egy kicsit megpihenünk, beszélgetünk, majd feltöltődve (több értelemben is 😀 ), jó érzésekkel teli lélekkel indulunk haza… Így már mindenki tudhatja mi lett a nap vége, most elmesélem azt, hogyan is történt… 🙂 .

.

Sok mindennel készültünk a mai napra, és ehhez bizony legalább ugyanennyi előkészítő munkára volt szükség. A Főkukta szerepét Márti vállalta magára; segédkukta beosztásban pedig jómagam hátráltattam a dolgok előrehaladását 🙂 .

Az “elő napi” bevásárlás, összekészítés, szállítás után, otthon sütésre kész állapotba gyártottuk a csirkecombokat (tisztogatás, darabolás, pácolás, meg ilyesmi), ami, mint már korábban több alkalommal is előfordult; most is véráldozatot követelt 🙂 . A csirkecombok csak Márti két ujjának bemetszése árán voltak hajlandóak elfoglalni az őket megillető helyet a tárcsasütő forró, mítikus korongján 🙂 .

Szombaton csodaszép kora nyári reggel köszöntött reánk az edzőtermünk udvarán. A ragyogó napsütés, kellemes lágy szellő, csicsergő, dalolászó madárkák, az udvarunk közepén tornyosuló monumentális diófával, valamint a kerítésen körben bennünket figyelő mesefigurákkal (Micimackó és bandája 🙂 ) megint idevarázsolták nekünk a Százholdas Pagony jókedvű és barátságos hangulatát.

Megérkezésünk után szinte azonnal befutottak az első segítő kezek és lábak, hát megkezdtük a varázserdő berendezését. Munkába lendültek a seprűk és efféle varázslatos eszközök, sőt a fűnyírónk is életre kelt, ezért muszáj volt jó erősen belekapaszkodni és kitartóan üldözni bármerre is közlekedett 🙂 ( természetesen a málna ültetvényre különös gondossággal vigyáztunk 🙂 ) . Szorgosságunk és persze az emelkedő létszámunk gyorsan meghozta a várt eredményt, így következhetett a “munkahelyek” kialakítása, valamint az asztalok és székek rendezése. A Főkuktánk kiválóan kézben tartott minden folyamatot (dacára a két ujj mínusznak 🙂 ).

A diófa árnyéka alatt kapott helyet minden tevékenységünk, így szépen egymás mellett sorakoztak a koktél készítő, palacsinta sütő, és bográcsos előkészítő asztalok. A szokott helyre került a bográcsos főzőhelye, valamint az édességek és innivalók raktárbázisa. A gyerekek természetesen azonnal belevették magukat a játékok mindenféle formájába, ahová nem egyszer sikerrel maguk mellé csábítottak “nagy gyerekeket” is 🙂 , volt közös twisterezés, birkózás, labdázás, bunker építés, no meg miegymás – és ez így is maradt egészen a záróra eljöveteléig… 🙂

A mai fő fogásunk a tárkonyos raguleves bográcsban való elkészítése volt. Márti Főkukta hívószavára megragadtuk a késeket és más egyéb daraboló, hámozó kézikészülékeket, majd komoly aprításba kezdtünk 🙂 . A Főkuktai iránymutatásokat fegyelmezetten és maradéktalanul betartva hipp-hopp már meg is telt minden szükséges összetevővel a kondérunk, amely alatt már vígan lobogott a tűzmanók örömtánca 🙂 (bár ezzel olykor meggyűlt némileg a bajunk, amikor a szellő úgy gondolta, hogy túl vidámak azok a tűzmanók 🙂 ).

A nagy munkánk szellemi-lelki-fizikai terhelését nem lehet sokáig utánpótlás nélkül elviselni, ezért nem is bíztunk semmit a véletlenre vagy a szerencsére.

Korábbi tapasztalataink szerint a gyümölcs minden formájában alkalmas az energiák pótlására, sőt azon túl még plusz energiák felszabadítását is lehetővé teszi, bár ehhez el kell jutni az UT (Univerzum Tanács) megjelenéséig, ahol változó “kulcsszavak” kíséretében lehetünk tanúi az enegriamegmaradás törvényének a mi univerzumunkban való megváltozásának 😀 . Volt már “kulcsszavunk” a “bocsi”, a “de” vagy épp egy barátunk transzcendentális utazása, hogy csak néhányat említsek a közelmúltból; nos mai kulcsszóként a “várjál, várjál, várjál…” felszólítás hangzott fel 😀 .

A főzés közbeni illatok már jó előre jelezték, itt bizony valami ínycsiklandozó finomság kerül hamarosan a tányérokba. Volt olyan barátunk, aki amikor megtudta hogy levest főzünk, halvány mosollyal kérdezte: Mikor lesz kész? – persze értettük a mosolygós utalást az egyik főzésünkön történt, ellenálló tanyasi tyúkokkal folytatott heroikus és gigászi küzdelmünkre 😀 . Itt azonban nem volt kecmec, az előre prognosztizált időben, délután három órára el is készültünk. A munkaasztalok egy része villámgyorsan átalakult terülj-terülj asztalkává és a több mint félszáz főnyi sereg máris vidám hangulatban és jó étvággyal levesezett… 🙂

Itt azonban nem volt megállás (nem is lehetett 🙂 ), a bogrács főzőhely pillanatok alatt tárcsán sütő központtá változott át, és ezzel egyidőben megkezdte működését a palacsinta gyár, valamint a koktél készítő manufaktúra is.

A tárcsán egymást váltották a zöldségek és a husik sokasága; kellett is az igyekvés, no meg az ügyesség és szakértelem, hiszen ahogyan sült, úgy fogyott is el minden késztermékünk 🙂 . Nem volt ez másként a palacsinta és koktél részlegnél sem, itt sem kellett a raktározással bajlódnunk 🙂 .

A palacsinta állomáson jó sokan magukra öltötték a kukta sapkát és tartottak bemutatót a palacsinta sütési tudományukból és technikáikból (több-kevesebb sikerrel 🙂 ). Mondhatjuk repül a, repül a, …. palacsinta 🙂 . Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyik sütő helyünk igazán embert próbáló feladat elé állította az ott serénykedő sütögetőket, de a türelem ott is palacsintát termett – csak győznünk kellett kivárni… 🙂 .

A koktél szentélynél egészen más ok miatt volt sorbanállás. Miklós barátunk szakavatott és szakértő test-szellem-lélek egysége az általa hozott mágikus eszközök segítségével, a köré sereglő ámulkodó érdeklődők gyűrűjében, fáradhatatlanul alkotta egymás után az Erő-vel átjárt koktél különlegességek sokaságát. A gyerkőcök “alkovolmentes” változata nagyjából ugyanazt a hatást váltotta ki, mint a felnőttek verziója, így nem csoda, ha mindenki fülig érő szájjal élte ezen a szép délutánon a Százholdas Pagony társasági életét 🙂 .

Hamarosan ránk köszöntött az alkonyat és megjelent az UT… 🙂 . Ismét elmerültünk, – jó mélyre 🙂 , a gondolatok verbális manifesztációjában; de nem rohanhattunk sehová, hiszen amikor véletlenül felpörgött volna a tempó és ennek eredményeként esetleg figyelmetlenül átsiklottunk volna valamely fontos részlet felett, irgalmatlanul felhangzott a “várjál, várjál, várjál…”, amit természetesen a megfelelő testbeszéddel és gesztikulációval tovább nyomatékosítottunk 😀 .

Azt szokták mondani minden jónak vége szakad egyszer, nos ez itt a mi univerzumunkban nem feltétlenül igaz, hiszen most sem lett vége semminek, ősszel folytatjuk tovább… 🙂 .