A történelmünk során főztünk már nagyon sok mindent (marha, őz, szarvas, vaddisznó, zúza, stb.), de volt valami, amit idáig még nem készítettünk el. Ez a valami a pacal bográcsban 🙂 . A pacal eléggé megosztó étel, vagyis van aki szereti (nagyon 🙂 ) és van aki olyannyira nem, hogy még ránézni sem szeret 🙂 … Ez volt az egyik ok, ami miatt nem került még a klub asztalára, a másik pedig hogy eléggé macerás az elkészítése, és ezért mindenképpen szükségünk volt egy a témában nagy tapasztalatokkal rendelkező „főpacalfőző” irányítására és felügyeletére 🙂 .

A régi magyar hagyományok szerint az április a szelek hava nevet viselte, ami bizony az elmúlt napok és hetek időjárására visszatekintve igencsak találó elnevezés 🙂 . Na de, itt jön a képbe az Univerzum Tanács (UT), ami a mai napra csodálatosan szép, ragyogó tavaszi napsütést, olykor kellemes szellőt, és enyhe estét biztosított a jelenlévők számára 🙂 .

Mondjuk az idő és annak járása 🙂 , sosem volt nálunk bizonytalansági tényező, és mivel mindig szoktunk a bográcsos mellé valamilyen sültes finomságot is készíteni, így az sem probléma, ha valaki nem lelkesedik kellő mértékben a pacal iránt, hiszen válogatott finomságok sokasága várakozott arra, hogy szép sorjában elfoglalja az őt megillető helyét a sütőtárcsán 🙂 .

Már csak arra volt szükségünk, hogy legyen Valaki, aki a sok lelkes szándékot és a szorgos kezeket megfelelő mederben tartva (a hülyeség és a szorgalom, mint tudjuk a legveszélyesebb kombináció 😀 ) vezényelni tudja a pacal készítés folyamatát a finom végkifejlet felé… 🙂 . Korábbi baráti beszélgetések során már felmerült egy ideális jelölt Editke személyében a Pacalfőző Karmesteri posztra, és nagy-nagy örömünkre megtisztelt bennünket azzal, hogy elvállalta a felkérésünket. Így aztán minden adottá vált az úttörő feladat sikeres teljesítéséhez… 🙂 .

A péntek szokás szerint az előkészületekről szólt, bevásárlás és helyszínre szállítás, illetve voltak olyan munkafolyamatok, amiket előre el kellett végezni, hogy másnap minden a megfelelő helyre kerülhessen (vagyis a hasunkba 🙂 ). Így aztán mindenkinél készültek otthon a különféle finom sütik és desszertek, bekészítésre kerültek a gyümölcs italok (mindenféle 😉 ), feldaraboltuk és bepácoltuk a husikat, asztalokat, székeket rendeztünk, sátort állítottunk és így tovább…

Szombat reggel tíz óra körül kezdtünk neki a bográcsos felkészítésének, nagy szakértelemmel hámoztuk, pucoltuk, szeleteltük és daraboltuk a kezünk ügyébe kerülő dolgokat és olykor a kezünket is… 🙂 . Így szép sorjában elkészültünk a hagymával, paradicsommal, paprikával, a körömmel, szalonnával, és minden fontos alkotó összetevővel. Egy órával később, már a bográcsban pihengettek a belevalók, és ha már ott voltak, akkor csiholtunk alá némi tüzet is 🙂 . A Pacalfőző Karmesterünk mindent az ellenőrzése alatt tartott, semmi nem kerülte el a figyelmét; ezért aztán nagy biztonságban éreztük magunkat, hiszen a pacal bizonyosan finom lesz!

Igen ám, de az a finom pacal még jó néhány óráig a bográcsban fog készülődni, ezért (t)enni kellett valamit, hogy addig is kihúzzuk valahogyan… 🙂 . A kiszáradás ellen bőszen védekeztünk igen-igen változatos védőitalok fogyasztásával… 🙂 .

Aztán persze ott voltak a finomabbnál finomabb sütemények (szezámmagos, sajtos, citrusos, barackos, kókuszos, meggyes, stb.), és hogy, hogy nem megint érkezett a szokásos, és már végtelenül unalmas tiramisu szállítmány is, amit nagy duzzogva és morgolódva megint rekord gyorsasággal eltüntettünk 😀 .

A sütik megfelelő energiával láttak el bennünket, így aztán megint nekikezdtünk a pucolásnak, hámozásnak és darabolásnak, ezúttal salátákat készítettünk, majd a csevapcsicsához nélkülözhetetlen vöröshagyma került a késeink éle elé 🙂 . Norbi barátunk gyakorlott mozdulatokkal, valamint egy funkcionális célszerszám segítségével gyártotta a kis hurkákat, amiket azután kézzel formáztunk készre és rendezgettük egymás mellé, mint a heringeket 🙂 . Közben a tárcsa is bevethető állapotba került (bár nem lett teljesen fényes… 😉 , és kezdetét vette a sütögetés.

A sütögetéshez Jani barátunk hozott magával igazi különlegességként csicseriborsóból készült fasírtokat, ami a már rendelkezésünkre álló cukkíni pogácsákkal, tésztasalátákkal, és öntetekkel együtt már azokat is asztalhoz csábította, akiket a régi korok indiánjai csak Ügyetlen Vadásznak neveztek (mostanság vegetáriánusként ismerhetjük őket) 😀 😀 😀 .

Igazi baráti, családi piknik hangulat volt, akármerre néztem, mindenfelé jó kedvű, mosolygós arcokat láthattam. Előkerültek a plédek is, amelyek jó szolgálatot tettek a tavaszi napsütés élvezetéhez; kiváló helyet adott a pihenéshez, beszélgetéshez, kártyázáshoz vagy épp valamilyen jó kis katonás játékhoz 🙂 .

Volt itt ma minden, lehetett gyerkőcöt vagy kutyust sétáltatni 🙂 , görkorizni, trambulinozni, és természetesen nem maradhatott el a szokásos foci meccs sem 🙂 . A győztes személye idén sem változott 😛 , bár a szabályokat néhányszor – sokszor újraértelmeztük (leginkább úgy, hogy nincsenek), így előfordult, hogy egyszerre több labda is játékba került, vagy hirtelen amerikai focira váltottunk, de olyan is megtörtént, hogy a kapu mozgásba lendült… 🙂 . A foci után, energiapótlásként jól jött némi gyümölcs és mellé néhány jégkrém 🙂 .

Az újonnan érkezők mindig biztosították a tartalékaink pótlását, így aztán nyugodtan mondhatom semmiben sem szenvedtünk hiányt 🙂 .

Aztán egyszer csak elérkezett az idő és elkészült a bográcsban a pacal. Nosza, körbeültük a nagy asztalt, és tálakba szedtük a bogrács tartalmát. Jó étvággyal falatoztunk, és arról hogy jól sikerült-e, leginkább az a tud valós képet adni, hogy az eredetileg nem csekély mennyiséget a vacsora után nem nagyon kellett rakosgatni… 🙂 .

Az egyre komolyabb beszélgetések és magasan szárnyaló eszmefuttatások már kellőképpen felvezették az UT ülését. A tudomány már több összefüggésben is rámutatott az agy rendkívül jelentős energiafelhasználására, talán ennek is betudható, hamarosan arra az elhatározásra jutottunk, itt lenne az ideje tárcsán megsütni az eddig páclében várakozó csirkecombokat 🙂 .

Telt – múlt az idő, és egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy reánk köszöntött a sötétség (szó szerint is… 🙂 ). Minden feltétel adott volt, tehát az Univerzum Tanács (UT) megtartotta a soron következő szimpóziumát. A védőitalként alkalmazott gyümölcsitalok, jótékony hatást gyakoroltak a résztvevők pszihónikus képességeire 😀 .

A mélyenszántó gondolatsorok villámként cikáztak mindenfelől – mindenfelé, egy nem felkészült külső szemlélő akár egészségkárosodást is szenvedhetett volna az így létrejött rendkívül koncentrált pszihónikus erőtérben. Az UT azonban kontroll alatt tartotta a szingularitást, így továbbra is biztosítva a van az Univerzum egyensúlya, de ehhez olyan komoly anomáliák feloldására volt szükség, amelyet jól példáz a „fekete fénykard” problematikája… 😀 .

Éjjel tizenegy volt, amikor bicajra pattanva elindultunk hazafelé, amit természetesen most is az összepakolás és rendrakás előzött meg.

Harmincan jöttünk össze ezen szép tavaszi délutánon, és nem egyszer volt olyan pillanat, amikor azon vettem észre magam, nem csinálok mást mint nézem a többieket. Hogy mit néztem? –igazából nem tudom, azt viszont tudom mit éreztem. Egyszerűen jó volt látni így együtt a barátokat; kicsiket és nagyokat, ifjakat és örökifjakat, valahogy úgy pillanatról pillanatra minden egy volt… 🙂 .

Nagy köszönettel tartozunk Kati néninek és Pista bácsinak, hogy segítségükkel és aktív közreműködésükkel lehetővé tették mindezt…

ui.
hogy legközelebb mit főzünk, még nem tudom, de hamarosan kitaláljuk… 🙂